A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kutatás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kutatás. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 19., csütörtök

III. Partnertalálkozó, azaz PT3 - Beszámoló

A Rákospalotai Leánynevelőintézetben tartottuk a harmadik találkozót.




Jelen voltak:
Ari Orsolya szociológus, kutatásért felelős munkatárs
OBR: Blizik Anitta, Vajda Kinga és Horváth Éva
Déva: Nagyfalusi Éva
Rákospalota: Gonosz Katalin, Tolnai Juli
Élményakadémia: Kis-Kopárdi Csaba, Schmidt Erika, Csapi András, Juhász Zsuzsanna

A találkozó témái voltak:

  1. A zárótanulmány prezentációja (Ari Orsi) és értelmezése, kérdések megválaszolása
  2. A tanulmány alapján hiányterületek kiemelése, ezek alapján jó gyakorlat gyűjtési célok, fókusz véglegesítése
  3. A projekt eddigi szakaszainak értékelése és a továbbiak elővezetése, a 2016-os év tervei és kérdései.
  4. A jó gyakorlatok űrlapjának értelmezése és egyeztetése.
Ezen kívül, a tanulmány kivonatáról való beszélgetések során betekintést nyerhettünk egymás tevékenységeibe, hétköznapi szituációkba, összehasonlíthattunk nevelési és fejlesztési módszereket, részletekbe menően kaphattunk képet egy-egy kérdés kapcsán a partnerintézmények működéséről.



A látogatáskor tettünk egy rövid sétát az intézményben, ahol kísérőnk, Juli kalauzolt minket.

A program végén egy közös vacsorával zártunk.

A találkozó alapján elkezdtük kidolgozni a jövő év konkrét tevékenységeit és programjait, és stratégiáit a láthatóság, a kommunikáció kapcsán. 

Kutatás lezárása, jó gyakorlatok gyűjtése

A Tavaszi Szél kutatási időszakának lezárása megtörtént, az eredmények publikálása is hamarosan megtörténik.
A 4 intézmény hiányterületei és jól működő gyakorlatai feltérképezésre kerültek, és a legutóbbi partnertalálkozó óta megszülettek a jó gyakorlat minták is.

A kutatás publikus verziója a 4 intézmény összesített elemzéséről a képre kattintva található.



Nehézségek, segítségek:
A jó gyakorlatok (jgy) összegyűjtésének célja az, hogy a 4 intézmény saját köreiből is gyűjtsön jó gyakorlatokat, illetve kívülről is, annak érdekében, hogy minél színesebb legyen a gyűjtés végén az a paletta, amiből válogathatunk a képzések tematikájához illetve a projekt végi módszertani kézikönyvhöz.

Ennek érdekében tisztázni kellett a jgy - k fogalmát és kritériumrendszerét (2.Partnertalálkozó témája volt) és ezek alapján egy űrlapot készíteni, melyet minden szervezet tud használni a gyűjtés során.
Ez nem volt könnyű feladat, mert figyelembe kellett venni az érthetőséget, a pályázati célnak való megfelelést és a későbbi felhasználás szempontjait. Megalkottunk egy kielégítő verziót, amit átalakítottunk más példák alapján úgy, hogy remélhetőleg majd kereshető és kategorizálható legyen.

Kerestünk olyan, már megvalósult projekteket, amelyekben jó gyakorlatokat gyűjtöttek, és megnéztük a példákat. Az alábbiakat találtuk, ezeket egyszerűsítettük, és a Tavaszi Szél céljainak megfelelő keretbe igyekeztünk illeszteni.

Merítettünk koncepcionálisan az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Stratégiai Vitaanyagából, a későbbi felhasználás optimalizása miatt megnéztük az Edukatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Iskolatáska nevű felületét, amely jgy. -k feltöltésére és megosztására szolgál.

Ezeket összevetve egy űrlapot szerkesztettünk, amely az alapja lesz a gyűjtésnek, és amihez a későbbiek során online verzióban képet és videót is lehet majd csatolni.

Itt található egy példa az űrlapra és egy jgy-ra (Élményakadémia)




2015. szeptember 22., kedd

II. Partnertalálkozó, Hajdúszoboszló - Beszámoló

A Tavaszi Szél háza táján majdhogynem véget ért az első nagy sürgés-forgás időszak.
Ez az időszak hivatalosan a kutatási fázis, amely a négy partnerintézmény helyzetfelméréséről szólt, Ari Orsi szociológus segítségével.
Az utolsó, kutatásba illesztett felmérések a partnertalálkozón zajlottak le, így az elmúlt fél év összesítése csak ez után történik majd.

A kutatásban az alábbiak történtek:

1. Kérdőívek:
 - 128 db intézményi
 - 30 db fejlesztő szervezeti
2. Mélyinterjúk:
 - 39 db intézményi
 - 14 fejlesztő szervezeti
3. Fókuszcsoportok:
 - 7 db 

Az eredményeket 2015. Október 10-éig várjuk Orsinktól.

Hajdúszoboszló, 2015. Szeptember 4-6


A partnertalálkozón már elkezdtük a jó gyakorlatokkal kapcsolatos tennivalók összegyűjtését, és a "Jó gyakorlat" közös definíciójának kiötlését.
Ehhez példákat, saját tapasztalatokat hoztunk elő, és igyekeztünk egy mindenki számára elfogadható, objektív nézőpontból értékelhető definíciót alkotni.






A szempontok:

A jó gyakorlat:
- példaértékű (vonzó, inspiráló, követendő)
- saját tapasztalaton alapul (látott, kipróbált)
- szakmai célt valósít meg (szakmailag alátámasztható, fejlesztési célú)
- adaptálható (a legtöbb, általunk ismert környezetre)




A jó gyakorlatok gyűjtéséhez egy minta-dokumentumot készítettünk. Ennek végleges formáját is október 10. után tesszük közzé.

A megegyezés szerint ugyanis október 10-éig "demo időszak van", azaz elkezdjük a gyűjtést, de egyelőre teszteljük a kritériumrendszert, a minta-dokumentumot, és az időszak alatt derül ki az is, hogy egy jó gyakorlat hány oldalban írandó meg.
A kérdést az indokolja, hogy nem tudjuk, milyen nyelvezettel, milyen részletességgel érdemes leírni egy jó gyakorlatot ahhoz, hogy érthető, és mindenki számára elsajátítható legyen. 

Felmerült a kérdés, hogy kétféle terjedelemben írjunk le gyakorlatokat;
- ha a jó gyakorlat egyszerűbb, és rövidebben leírható
- ha összetettebb, bővebb magyarázatra szorul

Annak érdekében, hogy ezekre választ kapjunk, a mostani tesztelési időszakot tűztük ki, mely alatt minden szervezetnek egy egyszerű, és egy összetett jó gyakorlatot kell megírnia, és azt a csoport számára elküldenie véleményezésre. 
Minden szervezet véleményez minden jó gyakorlatot.

Végeredményben háromféle jó gyakorlatot gyűjthetünk össze:
- a fejlesztő szervezetek főként nevelők számára
- a gyermekotthon, nevelőotthon munkatársai főként a gyermekek számára
- mindkét szervezettípus az intézmények számára

A kutatási eredmények megszületése után pedig elindul a célirányos gyűjtés, amely kifejezetten a kutatás alapján kirajzolódó hiányterületek megoldására keres javaslatot.

Számunkra most kezdődött el a Tavaszi Szél projekt nagyobb kihívással járó időszaka, mivel ezen a téren úttörőként fejlesztő szervezetek és gyermekotthonok, nevelőotthonok közös jó gyakorlatait járjuk körbe, és gyűjtjük össze.

Ez úton is szeretnénk megköszönni az eddigi lelkes és professzionális munkát mindenkinek, aki a Tavaszi szél projektben részt vesz, és kiemelnénk Ari Orsit, aki lelkiismeretes munkájával óriási szakmai támogatást nyújtott a csapatnak.

Mivel Orsi éppen kismama, így a következő partnertalálkozó (November 12.)lesz az utolsó alkalom, amit együtt töltünk, a projekt további részében új kutatásért felelős kolléga veszi át az ő munkáját.

Köszi Orsi!

Nemsokára jelentkezünk az eredményekkel!

2015. május 10., vasárnap

Helyzetjelentés

Álljon itt most egy helyzetjelentés, hogy lássuk, mi is történik most a projektben:

  • Április 13-án kiküldtök az online kérdőíveket a TSZ csoportba, így minden intézményi kapcsolattartónk elkezdhette kiküldeni a munkatársaknak. Ezek beérkezési határideje Május 11, azaz holnap.
  • Április 14-én az intézményi munkatársakkal való mélyinterjúk készítésére kiválasztottunk külsős munkatársakat, akiket még azon a héten Ari Orsi szociológus, és kutatásért felelős munkatárs, felkészített. A terv, hogy a két gyermekotthon: Szent Ferenc Alapítvány és Rákospalota dolgozóival a mélyinterjút külsősök végezzék: Rákospalotán tomi és Nonó lettek az interjúerek, Erdélyben pedig az OBR munkatársai közül kerültek ki az interjúkészítők. Ezek után el is kezdték az interjúk szervezését és kivitelezését. Ennek végső határideje június 15 lesz.
  • Május 11-én, azaz holnap hivatalosan is elkezdjük az intézményi fókuszcsoportok leszervezését.
Jelenleg itt tartunk, és nagy a lelkesedés. Akik az interjúkat végezték, mind arról számolnak be, hogy nagy élmény volt beszélgetni a nevelőkkel, vagy házvezetőkkel.

Folytatjuk...